Két év telt el az előző One Hour by the Concrete Lake óta, amely elég nehéz anyag volt, bár aki Pain of Salvation-t hallgat, fel kell készülnie az ilyesmire. A bandának ekkor már kialakult egy nagy rajongótábora, és ez együttes joggal került be a legegyedibb progresszív zenét játszó előadók közé. A harmadik nagylemez a The Perfect Element, Part I címmel jelent meg, és már itt az elején elmondhatom, újabb kiváló anyag született. Hasonlóan erős album, mint az előző, sőt, összességében még egy szinttel feljebb lép. Az gyorsan felfedezhető, hogy valamivel könnyebben hallgatható lemez, sőt az Used és Ashes képében lazább, minőségileg elsőrangú dalokat kapunk. Kifejezetten illik az anyagra pár könnyebben befogadható szerzemény. Általánosan egyébként ez a legelfogadottabb korong a Remedy Lane mellett, és meg is tudom érteni, miért érzik az emberek közel a szívükhöz a Tökéletes elemet: úgy tudott változni az együttes, hogy megtartotta egyedi hangzású világát. Ez az album ugyanúgy játszik az emberi érzelmekkel, de nem annyira fordul be, mint a One Hour. Hogy úgy mondjam, nem annyira személyes, egy kicsit kinyílóbb, szerteágazóbb.
Az Used-dal kezdi tehát a PoS harmadik nagylemezét, mely egy kiváló nyitószám, azonnal szellőkönnyű, maradandó refrénnel. Tetszik benne, hogy mindig a legjobb helyen tér vissza a refrénhez a szám. Az In the Flesh számomra a banda egyik klasszikusa, hasonlít a One Hour by the Concrete Lake szerzeményeihez. 8 perces, és egy pillanatra sem érzed a hosszát, sőt, azt akarod, hogy vége se legyen. Száguldás és szárnyalás mesteri előadásban. Ha egy számot mutathatnék meg valakinek, hogy milyen is a PoS zenéje, ez lenne a választásom. Megvan benne minden, ami jellemzi őket. A már egyszer említett Ashes-ből lett a lemez slágere, és azt hiszem nem is kell magyaráznom, miért. Azonnal fülbe ragadó refrénje van, más kérdés, hogy nekem kicsit monoton, de elismerem, hogy jó dal. Érezni lehet rajta, hogy közönségkedvenc lesz, de a saját világukon belül maradnak, és nem eveznek olyan területre, ami előtt értetlenül állnék. Későbbi lemezeiken talán, de itt még nem.
A Morning on Earth következik a sorban, és pontosan azt adja, amit a címe is sugall. Felfrissülés ez kérem, egy melankolikus csodás dal, mely 4 percen át folyamatosan gyönyörködtet. Ez minden kétséget kizáróan művészet. Az album ezek után a előző lemez progresszivitása közelébe ér, az Idioglossia és a King of Loss dalok egytől egyig kibogozásra váró szerzemények. Érdekes, mert nekem tavaly utóbbi tetszett jobban, ma már azonban az Idioglossia-t többször hallgatom, egy szinttel feljebb érzem. 8 és 9 perces eposzokról van szó, és első hallgatásra nem biztos, hogy meg fognak nyílni. Azért mégis csak Pain of Salvation-t hallgatunk…
Nem írtam a Her Voices-ről, de ezt a dalt külön ki kell emelnem. Számomra a lemez másik klasszikusa, mely nem ismer kegyelmet, az emberi lélek legmélyére ás le, hogy zenében adja vissza a szerelem hatalmát. E szerzemény hallgatása közben teljesen megszűnik a külvilág, és besétálunk a fénybe, mely szavakkal leírhatatlan dolgokat mutat meg. Egy érzelmektől túlfűtött dal ez, nem enged el. Egyértelműen pozitív hangulatú, felemelő szám. Ezek után két rövidebb szerzemény is található az albumon, ezekkel vagy megbarátkozol, vagy nem. Nekem a Reconciliation-nel sikerült inkább (a Morning on Earth kicsit más megközelítésben), a Dedication-t nem érzem annyira jelentősnek, mint a többit. A Song for the Innocent is hasonló felépítésű, ez is egy jobb dal. A végtelent feszegeti, egy dal annak a megmagyarázhatatlan erőnek, ami a világot irányítja. Ez tulajdonképen a PoS lényege, olyan dolgokkal foglalkozik, amik megfoghatatlanok, láthatatlanok, de az ember érzi őket, és valahol belül tudja, hogy mindez nem csak véletlen.
Az album végéhez értünk. A Falling és a címadó képében pedig olyan levezetést kapunk, amit nem sok lemez zárása közelít meg. Előbbi a lélek zenéje, az album legcsodálatosabb, sőt a banda történetének egyik legszebb szerzeménye, mely egyszerre hordozza magában a mindennél erősebb fájdalmat és bánatot, és a boldogság apró szikráit is. Tökéletes így az utolsó szám előtt, mely egy letagadhatatlan dal, szuper minőségben megírva. Ez teszi a pontot a lemez végére, ez a beteljesülés pillanata. Kerekké teszi ezt a kiadványt is, és már tudjuk, hogy egy újabb vegyes érzelmekkel teli, nehéz, ámbár csodás utazásnak lehettünk részesei.
A Pain of Salvation megint egy kiváló anyaggal ajándékozott meg bennünket, nem minden eleme egyformán tökéletes, de egy lelket felemelő fantasztikus album. Ekkor már éreztem, hogy ez a banda is olyan pillanatokat szerzett nekem, hogy soha nem fogom zenéjüket elfelejteni.
Értékelés: 8/10
